Mindenki, aki csak egy kicsit is elgondolkozott azon, hogy befektet, kapott már valakitől valamilyen tanácsot. Nagy összegben fogadnánk arra is, hogy legalább minden harmadik tanács az volt, hogy ingatlanba fektessünk. Azt senki nem veszi el, az biztonságos, és mindig lesz, aki ingatlant vesz. Ezek olyan általános igazságok, amelynek vannak alapjai, de azért egy jó befektetéshez ez nem elég. A lakosság mit preferál vajon?

Nem tombol a lakásláz?

Igazság szerint de, igenis tombol. Viszont itt érdemes különbséget tenni befektetési ingatlanvásárlás és a lakóingatlanok között. Már csak azért is, mert most olyan mértékű támogatás ömlik a magyar családokhoz (főleg a nagycsaládosokhoz), amely korábban soha nem volt tapasztalható. Nem is csoda, hogy folyamatosan dőlnek meg a különböző rekordok a lakossági ingatlanokban, és a lakossági hitelezésben is.

A professzionális befektetők viszont nem tartják az átlagosnál vonzóbb befektetési lehetőségnek az ingatlanszektort. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne találnának neki helyet a portfóliójukban, mindössze másban látnak fantáziát.

Ezt támasztja alá, hogy míg 2017-ben a magyarországi befektetéseket 2,7 milliárd euróra taksálták. Ennek pedig nagyjából a kétharmada, azaz mintegy 1,8 milliárd euró kapcsolódott szorosan az ingatlanpiachoz.

2018-ban a hírek szerint már 4,6 milliárd euróra becsülik a magyar befektetéseket (ami 80%-kal több), ennek mindössze már csak az egyharmada, vagyis 1,53 milliárd forint. Márpedig egy ekkora növekedés mellett egy 20%-os visszaesés több mint jelzésértékű.

Mit javasolnak inkább?

A megkérdezett befektetők szerint az igazán izgalmas lehetőséget az IT és az egészségügyi szektor jelenti. Ennek persze több oka is van. Először is a profi befektetők szeretnék jobban diverzifikálni a portfóliójukat, vagyis jobban szétszórni a kitettségüket. Ezáltal kockázatot csökkenteni.

Emellett az említett két szektor jelentős fejlődés előtt áll. Mind Magyarországon, mind pedig globális szinten. Az egészségügyben a magánszféra rendkívüli megerősödése várható, hiszen az állami rendszerben több lyuk van, mint egy ementáli sajtban.

Mi az javasoljuk, hogy figyeljünk oda, hogy a szakemberek mit mondanak, és aztán döntsünk csak a saját portfóliónk összetételéről. Sőt, keress fel minket! Szakértőink készséggel állnak a segítségedre, hogy a befektetésed a lehető legeredményesebb legyen.