Skip to main content
Ifj. Clifford Joseph Harris, ismertebb nevén a T.I., egy amerikai rapper, énekes, dalszerző, színész, lemezproducer és vállalkozó. Harris 1999-ben írta alá első nagylemez-megállapodását az Arista leányvállalatával, a LaFace-szel, azóta pedig ikonikus részévé vállt a pop kultúrának. Mint sok más társa, T.I is belevetette magát a befektetők világába, melyben kifejezetten a startup cégek segítésére összpontosít.

T.I és partnere Jason Geter, elindította a Tech Cypha befektetési együttműködést, amelynek középpontjában a korai, a növekedő és a késői fázisú startupok állnak. A csapat arra összpontosít, hogy az induló vállalkozások számára tőkét, marketinget és márkaépítést biztosítson, mentorálás és különféle partnerségek révén, amelyek magukban foglalják az influencerek ösztönzését is.

Az egyik legelső befektetésük a Kaliforniai Santa Monicában található Culture Genesis digitális stúdió volt, amely az élő játékbemutató alkalmazás, a Trivia Mob létrehozásával büszkélkedhet, amely már vezető applikációnak számít az USA piacán. A T.I által létrehozott együttműködéshez hasonlóan a Culture Genesis is arra összpontosít, hogy a technológiát eljuttassa a multikulturális közönséghez. Ez volt a fő oka a sztár befektetésének saját állítása szerint.

Ifj. Clifford Joseph Harris, ismertebb nevén a T.I.

Ifj. Clifford Joseph Harris, ismertebb nevén a T.I.

„A multikulturális közönség növekszik, és nagyon vágyakoznak a minőségi szórakozásra a mobileszközeiken” – mondta a Culture Genesis társalapítója, Cedric J. Rogers a Black Enterprise-nak. ” A Tech Cypha segítségével szeretnénk biztosítani, hogy a megfelelő közösségeket érjük el az általunk kínált technológiával.”

A Culture Genesis mellett befektettek az Airbnb-be, és további beruházásokat terveznek, amelyek illeszkednek a korai, a növekedési és a késői stádiumú vállalkozások világába.

Képek és információk forrása:
www.blackenterprise.com
www.apnews.com
www.insomniac.com