Skip to main content

Elérkeztünk hát a harmadik részhez. Az első részt itt, a másodikat pedig itt találod, hogyha lemaradtál volna. Ebben a részben végig érünk az ABC-n. És, ahogy ígértük még vissza is ugrunk egy-egy betűre, mert bizony sok olyan alapfogalom van, amelyet le szeretnénk írni, hogy egyértelmű legyen. Vágjunk hát bele!

R, mint részvény

A részvény egy tulajdonjogot megtestesítő értékpapír. Magának az értékpapírnak a konkrét értékét sok minden befolyásolja, ezért a kockázata magasabb, mint mondjuk egy kötvényé. Viszont éppen ezért magasabb hozamlehetőséggel is kecsegtet.

S, mint stop loss funkció

A befektetéseknél az online felületen egy segédfunkció. Be lehet állítani, hogy egy adott eszközalapnál mekkora legyen a maximálisan engedett árfolyam csökkenés. Amint ezt eléri, abban a pillanatban eladja az értékpapírt, és másba helyezi át a tőkét.

T, mint TBSZ

A tartós befektetési számla egy speciális értékpapírszámla. Ha így fektetjük be a pénzünket, akkor 3 év után csak 10% kamatadót kell fizetni, 5 év után pedig semennyit. Alapból a kamatadó mértéke 15%.

U, mint utalás

Mivel magasabb összegekről beszélünk, ezért jellemzően az alapkezelőkhöz utaljuk a pénzt. Amikor ez megtörtént, akkor a pénzünket átváltják értékpapírokra, és az elkezd nyereséget termelni. Utána az alapkezelő szintén csak utalva juttatja el számunkra a pénzt.

V, volatilitás

Ez egy nagyon gyakori fogalom, amellyel találkozhatunk a befektetések témakörében.  Maga a szó jelentése a változékonyság. Befektetések esetén pedig az árfolyam változékonyságának a mérőszáma. Minél nagyobb ez a szám, értelemszerűen annál nagyobb nyereségre tehetünk szert, vagy (sajnos) veszteségre.

Z, mint záróegyenleg

Amikor megszüntetünk egy értékpapírszámlát, akkor kapunk egy ún. záróegyenleget, ez megmutatja, hogy milyen értékpapírokból mennyit birtokoltunk. Majd egyesével ezeknek az árfolyamát, amikor el lettek adva. És ezek szorzata adja meg az összeget, amelyet utalni fognak számunkra.

 extra A, mint adó

A befektetések után 15%-os kamatadót kell fizetni. Nem a teljes összegre, hanem csak a nyereség után. Ezt kikerülhetjük például TBSZ számlával, ahol 5 év után adómentesség válik a profitunk.