Skip to main content
Shay Mitchell kanadai színésznő. Karrierjét modellkedéssel kezdte, majd több reklámfilmben is szerepelt, de ismertséget a Pretty Little Liars című ABC Family sorozat hozta meg számára, ahol Emily Fields-et alakítja.

Ha követed a színésznőt a közösségi médiában, tudod, hogy szeret utazni. Az utazásai során azonban Mitchell rájött, hogy valami hiányzik. Nem volt olyan megfizethető utazási márka, amely funkcionális utazási kiegészítőket szolgáltatott, így a színésznő úgy döntött, hogy létre hozza a saját márkáját.

Shay Mitchell

Shay Mitchell

2018 októberében bevezette saját BÉIS nevű márkáját, ami utazási célra használt eszközöket értékesít, mint például a düftint, hétvégi vagy kozmetikai táskákat és poggyászokat.  Az árak 12-85$ között mozognak, ami szinte rögtön vásárlóbaráttá tette a márkát.

A megvásárolt termékek bevételének egy részét a GirlsUp szervezetnek adományozzák. Mitchell óriási támogatója a nőknek, így nem meglepő, hogy azt szeretné, ha a vállalat részt venne a fiatal lányok segítésében.

„Számtalan kirándulás és #Shaycations után rádöbbentem, hogy megfizethető termékeket szeretnék alkotni olyan utazók számára, mint amilyen én vagyok. Mindenki arra ösztönöz, hogy új helyeket fedezzek fel, új embereket ismerjek meg, és hogy megosszam veletek a világot.”

Shay Mitchell nettó vagyonát 8 millió dollárra becsülik.

Források:
starity.hu
www.ahmagazin.com
hu.justinfeed.com
www.wealthypersons.com
hu.vakuumlippo.com
www.beistravel.com