Skip to main content
Larry Ellison – teljes nevén Lawrence Joseph Ellison – egy híres amerikai üzletember, befektető és jótékonysági szakember, aki az Oracle Corporation társalapítója, ügyvezető elnöke és technológiai tisztje (CTO).

Tudását az illinois-i és a chicago-i egyetemen szerezte, de egyik iskolát sem fejezte be, hanem inkább programozási munkákat vállalt, mert ebben megtalálta azt az életstílust, amire vágyott. Még pályafutása előtt, az IBM közzétett egy írást, melyben kidolgozta az adatok relációs adatbázisban való tárolását. Nem sokkal ezután, ugyancsak az IBM megalkotta az SQL lekérdező nyelvet relációs adatbázisok kezeléséhez. Bár mindezzel az IBM rukkolt elő, nem csináltak működő adatbázist, méghozzá azért, mert az volt az általános vélekedés, hogy ez csak elméletileg lehetséges, az akkori technikai lehetőségek nem elegendőek hozzá. Az IBM ezzel meg is alapozta Larry pályafutását.

Larry Ellison

Larry Ellison

1976-ban egy kis cégnek, a Precision Instruments-nek kezdett dolgozni és rábeszélte két kollégáját, hogy lépjenek ki és alapítsanak egy új céget. Így alakult meg 2000 dollár alaptőkével 1977-ben az Oracle elődje, a Software Development Laboratories. A relációs adatbázis-kezelők megjelenésével párhuzamosan, az 1970-es évek elején a CIA egy projektet indított el „Oracle”néven. A projekt forráshiány miatt abbamaradt, de Larry hitt benne, hogy az ötlet megvalósítható. 1979-ben megjelent az Oracle V2-es verziója, az első, kereskedelmi forgalomban kapható SQL relációs adatbázis-kezelő rendszer.

A piac óriási volt, ugyanis nagyon sok vállalat várt már adatbázis kezelőre. 1983-ban az egész vállalat nevet változtatott, és megszületett az Oracle cég. 1986-ban az Oracle első 2,1 millió darabos, nyilvánosan jegyezhető részvénycsomagjával megjelent a NASDAQ-on. Induláskor 15 dollár volt egy részvény, a nap végén 20,75$. 1987-ben a bevétele 131 millió dollár volt.

Később az első olyan szoftvercéggé váltak, amely teljes termékválasztékára kifejlesztette és bevezette a száz-százalékban Internet-alapú vállalati szoftvereket. Ellison az internetes alkalmazások piacán akart egyeduralkodó lenni, ezért a termékkínálat bővítése és a versenytársak eltüntetése céljából az Oracle több mint 50 vállalatot vásárolt fel. Napjainkban már az Oracle a világ legnagyobb üzleti szoftvermegoldásokat kínáló cége.

Larry Ellison élete szorosan összefügg a céggel, de van élet a munkán túl is. Övé Amerika legnagyobb yachtja, illetve kiemelkedő autógyűjteménnyel is rendelkezik. Audi R8, Mc Laren F1, stb. Mindezek mellett 2018-ban csatlakozott a Tesla igazgatóságához, miután az év elején 3 millió Tesla részvényt vásárolt.

Larry Ellison yacht

Larry Ellison luxushajója

2020 júliusától kezdve Larry Ellison becsült nettó értéke meghaladja a 70 milliárd dollárt.

Képek és információk forrása:
www.rentit.hu
hu.wikipedia.org
www.forbes.com