Skip to main content
Cameron Diaz, amerikai ex-színésznő, producer és modell. Első jelentős szerepét 1994-ben kapta, a Maszk című filmben, Jim Carrey oldalán. Ezt követően számos nagy sikerű produkcióban szerepelt, mint például a Charlie angyalai, illetve a nagy sikerű Shrek-filmekben is megjelenti, Fiona hangjaként. 2014-ben visszavonult a színészi pályáról.

A 47 éves színésznőnek régi álma vált valóra az év elején, amikor megszületett kislánya, Raddix. Most pedig, néhány hónappal később, a furcsa idők közepén, egy másik álma is teljesült: megjelent első borkollekciója, az Avaline, amelyet barátnőjével, Katherine Powerrel közösen terveltek ki és valósítottak meg.

A kaliforniai napfény ihlette borkollekció ötlete két évvel ezelőtt, egy szép Los Angeles-i délutánon, a kertben üldögélve fogant meg a fejükben. „Rájöttünk, hogy tudjuk mindennek az összetevőjét, amit beviszünk a szervezetünkbe, aztán arra gondolkodtunk, hogy miért ne hozhatnánk létre egy tiszta, felesleges extráktól és adalékanyagoktól mentes bort?” – nyilatkozta hivatalos oldalán a színésznő.

Cameron Diaz

Cameron Diaz

Az Avaline egy teljesen új standardot állított fel, ugyanis amellett, hogy organikus szőlőből készül, a címkéjükön mindent átláthatóan feltüntetnek a tartalmukról és az előállításukról. A száraz fehérbor Spanyolországból érkezett, és a leírás szerint „tökéletesen passzol frissen vágott virágokhoz és a kedvenc ételedhez”. Míg a rozé franciaországi és „dinnyés-citrusos jegyekkel rendelkezik.”

Cameron Diaz nettó vagyonát 140 millió dollárra becsülik.

Források:
www.starity.hu
www.beautylife.hu
www.instyle.hu
www.celebritynetworth.com
www.drinkavaline.com
www.7wallpapers.net