Skip to main content
Victoria Beckham a Spice Girls nevű együttessel ért el hatalmas sikereket a ’90-es években, majd feloszlásuk után szólókarrierbe kezdett, de csúfosan megbukott. Később divattervezéssel kezdett foglalkozni és megalkotta saját márkáját, mely világhírűvé nőtte ki magát. A magánéletben David Beckham focista felesége, négy gyermeket nevelnek közösen.

Az egykori énekesnő úgy nyúl a divathoz, ahogy egy tervező sem, hiszen a saját ízlését és a régi korok divatját szokta keverni egy-egy kollekciójában. Így neki köszönhetjük többek között azt, hogy újra divatba jöttek a bő, illetve a trapéznadrágok.

Victoria Beckham a sikeres divatguru

Victoria Beckham

Victoria Beckham az évek során komoly csapatot és birodalmat épített maga köré: divatháza 100 alkalmazottat foglalkoztat, vállalkozása értékét pedig 50 millió dollárra becsülik.

Mára pedig azt is bebizonyította a kétkedőknek, hogy valóban van érzéke a tervezéshez. A cég indulásakor csak ruhákat tervezett, az azóta eltelt tíz évben bővült a kínálat, mára már egy egész szettet össze lehet állítani Victoria Beckham-termékekből.

„Azóta rengeteget fejlődtem, és sokat tanultam az üzleti életről is, a csapatomnak olyan emberek a tagjai, akiktől sokat tanulhatok”– nyilatkozta Beckham.

Források:
www.starity.hu
www.origo.hu
www.nlc.hu
www.noizz.hu