30 éve a szakmában lévő Popkirálynőjeként emlegetett énekesnő. A mai női popvilág megteremtője. Nincs ember a földön, aki ne ismerné legalább egy dalát. Karrierje töretlen, sikerei megkérdőjelezhetetlenek. 13 stúdióalbum, 9 turné és több mint 350 millió eladott lemez eddigi karrierjének mérlege. Sikereinek egyik titka, hogy mindig képes megújulni.

Gondoltad volna, hogy 2007 márciusában Madonna egy egész ruha és kiegészítő-kollekciót tervezett az egyik nagy svéd divatcégnek? Az együttműködés ugyanis akkor kezdődött, amikor a Hennes and Mauritz (röviden: H&M) svéd divatcikk-kiskereskedelmi vállalat egy garnitúra ruhát tervezett Madonna, együttese és énekesei számára, a művésznő pedig egy elegáns tréningruhát tervezett cserébe.

Madonna

„Madonnának lenyűgöző érzéke van a divatok és trendek iránt. Rendkívüli stílusérzékkel bír, szenvedélyes, és a tervek legapróbb részleteit is maga dolgozza ki” – nyilatkozta a svéd divatcég illetékese.

A Popkirálynő tehát már mindent csinált, énekelt, volt színésznő, tervezett ruhát és cipőt, és egy időben a parfümkészítésbe is belevágott. Sőt mi több 2010-ben a turnékon fogyasztott kedvenc italába a Vita Coco-ba, mintegy 1,5 millió dollárt fektetett be. Úgy tűnik, az ital igencsak bejött Madonnának, mivel a Vita Coco azóta 40 százalékos piaci részesedést ért el az USA-ban, immár 30 országban forgalmazzák és világszinten 421 millió dolláros bevételt produkált tavaly.

Források:
www.starity.hu
www.nextlevel.hu
www.blikk.hu
www.retikul.hu