Novak Djokovic tizenhatszoros Grand Slam-tornagyőztes és világelső szerb hivatásos teniszező, aki a pályáján kívül is aktívan tevékenykedik az üzleti életben. Üzleti motivációja a a segítségnyújtáson alapszik.

A szerb játékost az évi 9,4 millió dolláros szerződés keretein belül a Lacoste öltözteti, saját kollekciója is van a cégnél, ráadásul a „krokodilos” vállalat saját logót is tervezett neki. A Head-el 18 éve hűséges partnerek, ugyanis már 2001-ben „eljegyezték egymást”, amikor Djokovic még nem is volt profi az ATP Touron (ATP: Association of Tennis Professionals).

Novak Djokovic

Első vállalkozását még a családjával alapította 2005-ben: a Family Sport nevű cég rendezvényszervezéssel és a hozzá tartozó catering lebonyolításával foglalkozik. 2009 és 2012 között az ő társaságuk szervezte a belgrádi 250-es ATP-tornát, amelyet a család büszkesége kétszer meg is nyert. Ugyancsak Belgrádban található a Novak Tennis Center – a játékos akadémiája –, ahol 11 salakos és három kemény borítású pályát alakítottak ki.

Nem sokkal később, 2008-ban megnyitotta első vendéglátóhelyét, a Novak Café & Restaurant-ot. A biznisz olyannyira bejött, hogy később egy Novak Café & Restaurant nyílt Kragujevac-ban is, majd még kettő a szülővárosában. Ezek mellett 2013-ban ‘Serving to win’, vagyis ‘Győzelem tálalva’ címmel írt egy életmódkönyvet arról a 14 napos, gluténmentes diétáról, amely állítása szerint megváltoztatta a karrierjét.

Az éttermi sikereken felbátorodva 2015-ben piacra dobta saját márkás gluténmentes élelmiszercsaládját, a Djokolife-ot. A sztár az édes élet mellett jótékonykodik is: feleségével, Jelenával együtt vezetik a Novak Djoković Alapítványt, amely a gyerekek korai oktatásával foglalkozik.
2019-től Novak Djokovic nettó vagyona megközelítőleg 220 millió dollár.

Képek és információk forrása:
https://www.vg.hu/manager-magazin/novak-djokovic-az-uzletben-is-asz-1530911/
https://www.thestreet.com/lifestyle/novak-djokovic-net-worth-14947986
https://www.vajma.info/cikk/magazin/8325/BI-Mire-kolti-a-millioit-Novak-Djokovic.html