Skip to main content
Cristiano Ronaldo nem szűkölködik meglepetésekben. A focista egyike a világ leggazdagabb sportolóinak, és most a hotel bizniszben is szerencsét próbál.

A spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának háromszoros aranylabdás portugál focistája már régóta készül a pályafutása utáni időszakra, illetve hihetetlenül sok okos befektetésére is ügyel. Ronaldo a divat és az illatszer ipar után a hotelek világába is elkalandozott. 54 millió fontból (23,5 milliárd forint) négy hatalmas szállodát építtet fel Portugáliában Lisszabonban és Funchalban, Spanyolországban Madridban és az Egyesült Államokban New Yorkban. Ezzel Ronaldo a portugál szállodalánc, a Pestana Hotel Groups partnere lett.

„A futball a munkám, de az életem nem csak ebből áll majd. A világ legjobb csapatával egy újabb projektbe fogtam bele. A jövőmre, a családomra, a fiamra gondolok, s bár még fiatal vagyok, de nagyon izgalmasnak találom ezt az üzletet” nyilatkozott a futballista.

Cristiano Ronaldo

Az első szálló Madeirán nyílt meg, ahol Ronaldo született. A következő Lisszabonon épült fel, ahol fiatal focistaként a Sporting játékosa volt. Mindemellett, Ronaldo New York-i szállodája, akár egy jelnek is felfogható, mivel az Egyesült Államok bajnokságával már évek óta összeboronálják a portugál focistát.

Cristiano Ronaldo Marrákes Hotelje 2020-ban fog majd megnyílni. Egy éjszaka a tervezett szállodában mintegy 200 euróba fog kerül. A Pestana CR7 szálloda két étteremmel, üzleti központtal és gyógyfürdővel is fog rendelkezni. Továbbá a hotel otthont fog adni egy kisebb múzeumnak is, valamint a szobák falait Ronaldoról rajzolt fotók fogják díszíteni. A szálloda szolgáltatásai egy meghatározott korosztályt céloznak majd meg.

A portugál labdarúgó-válogatott kapitánya, akinek a nettó értéke a Forbes becslése szerint 2018. július óta eléri a 108 millió dollárt, jelenleg 50% -os részesedéssel rendelkezik a portugál turisztikai és szabadidős Pestana CR7 szállodaláncnál.

Források:

https://www.blikk.hu
http://hotel-hirek.hu
https://www.moroccoworldnews.com
www.forbes.com
www.independent.co.uk
www.cnbc.com