Körülbelül 10 éve volt az egész világot körbejáró pénzügyi válság. Ez magával hozta a részvények rohamléptekben történő zuhanását. És, ahogy már nagyon régóta tudjuk, ilyenkor kell vásárolni. Hiszen ugyanazért a pénzösszegért több részvényt kapunk. Így a későbbi növekedés esetén nagyobbat kaszálunk. Nézzük meg, hogy mit történt ez alatt az izgalmas 10 év alatt!

A kezdetek

A most már csak Lehman-krachnak nevezett gazdasági mélypont nagyjából 2009 március kilencedikére tehető. Az okokat most bővebben nem fejtenénk ki, hiszen nem ez a cikk célja. Hozzánk ez egy kis csúszással, mindössze március 12-én ért el. 🙂 Ekkor a BUX index 9461 ponton állt.

Még egy két ismert részvény befektetési alapnál így alakultak akkoriban az értékek:

  • DAX – 3366
  • S&P 500 – 672,88
  • S&P 500 total return – 1095

Érdekesek ezek a referencia indexek. Nézzük meg, most hogyan állnak!

2019 márciusában mást mutatnak a számok

Bebizonyosodott , hogy megint azoknak volt igaza, akik a tömeghisztéria közepette is azt mondogatták, hogy na most kell vásárolni részvényt, pláne hosszabb távra. A számok pedig makacsok, és mint tudjuk nem is hazudnak.

Jelenleg például a BUX index értéke 40.288. Hogyha ezt megnézzük, akkor egy gyors számolás után kijön, hogy több mint a négyszeresére emelkedett az értéke. Konkrétan 432 százalékos összhozamot ért el. 10 évre évesítve ez 15,77%-nak felel meg. Hol lehet most ekkora hozamot realizálni?

A DAX is 11,458-ra emelkedett, ez éves 13,03%-nak felel meg. A sima S&P 500-nál a 2743 pontos állás pedig éves 15,09 százalék nyereséget jelent.

Érdekes, hogy Magyarországon csak egy konkrét befektetés tudta megelőzni a referencia indexet, mégpedig a Concorde Részvény. Nekik nagy gratuláció.

Nos, ezzel a cikkel nem az volt a célunk, hogy most mindenki odaüljön a gép elé, és irgalmatlan tempóban elkezdjen részvényeket vásárolni. 🙂 De az is biztos, hogy egy jól teljesítő portfólióban helyet kell találni egy-két stabil részvénynek. Bármilyen kérdésed van, fordulj hozzánk! Mi segítünk Neked eligazodni a befektetés bonyolult világában.