Skip to main content
A torontói székhelyű 1Password 620 millió dolláros C-sorozatú finanszírozási kört zárt, amivel a kiberbiztonsági cég értékelése 6,8 milliárd dollárra nőtt.

Az új fordulót az ICONIQ Growth vezette, többek között a Tiger Global, a Lightspeed Venture Partners és a Backbone Angels részvételével. Accel – aki a cég A és B sorozatát vezette – szintén részt vett a körben, valamint néhány híresség, például Ryan Reynolds, Scarlett Johansson és Robert Downey Jr. Ez a kanadai cég által regisztrált legnagyobb kör.

A vállalat platformja segíti az ügyfeleknek a jelszavak és hitelesítő adatok biztonságos kezelését. A rendszert már több, mint 100.000 vállalkozás használja – köztük az IBM, a Slack és a Shopify. A 1Password megoldása úgynevezett „emberközpontú”, amely megvédi az egyéneket az illetéktelen behatolásoktól. A Verizon tavalyi jelentése szerint a vállalati adatokkal kapcsolatos összes incidens 85 százaléka emberi eredetű.

A 16 éves cég alapítása óta nyereséges, és a járványhelyzet sem tudott változatni ezen az elmúlt két évben. A vállalat ezalatt megduplázta ügyfélkörét, és több, mint 300 százalékkal – 570 alkalmazottra – bővítette csapatát.

2021-ben a vállalat éves bevétele elérte a 150 millió dollárt. 

Képek és információk forrása:
www.news.crunchbase.com
1password.com