Skip to main content
Lawrence ‘Larry’ Page amerikai számítógépes tudós és vállalkozó, aki 1998-ban Sergey Brinnel társ alapította a Google-t. Larry Page a Google szülővállalatának, az Alphabet-nek az ügyvezető igazgatója.

Page 12 éves korában már tudta, hogy valamikor saját vállalkozást fog indítani.  Számítógépes mérnöki diplomáját a Michigan-i Egyetemen szerezte meg, majd a Stanfordi Egyetemen folytatta a mesterképzést. Itt találkozott Sergey Brin-nel, akivel 1995-ben megkezdtek az internetes keresőmotor fejlesztését, a „BackRub”-ot. Ezt a keresőmotort arra tervezték, hogy feltárja a weblapok közötti összekötő linkeket, hogy meghatározzák a webhely jogosultságát.

Larry Page

Larry Page

Mivel jól működtek együtt és munkájuk sikeres volt 1998-ban úgy döntöttek, hogy hivatalosan is létrehozzák társaságukat és egy garázsban felállítják első adatközpontjukat. Elkezdtek befektetőket keresni kezdeményezésük támogatására és végül Andy Bechtolsheim, a Sun Microsystems egyik alapítója mintegy 100.000 dollárt fektetett be a társaságba. Ez idő alatt a duónak több mint 1 millió dollárt sikerült összegyűjtenie.

1998. szeptember 7-én elindították a Google-t. Első alkalmazottjuk Craig Silverstein volt, aki később a Google technológiai igazgatója lett. A Google kezdetben naponta több mint 10.000 lekérdezést végzett, és folyamatosan elnyerte a legmegbízhatóbb információforrás hírnevét. 1999-re napi több mint 500.000 lekérdezést hajtottak végre így a cég hamarosan kibővült egy mega irodává.

A Google első "irodája"

A Google első „irodája”

A Google jelenleg másodpercenként 40.000 keresési lekérdezést dolgoz fel, ami napi több mint 3,5 milliárd keresést eredményez. 2006 végére a Google-nak több mint 10.000 alkalmazottja volt, és éves bevétele jóval több, mint 10 milliárd dollárra nőtt.

A Google-t 2015 augusztusában átalakították az újonnan létrehozott Alphabet Inc. holdingtársaság leányvállalataként, ahol Page lett az cég vezérigazgatója.  2019 decemberében azonban elhagyta ezt a posztot, de továbbra is az Alphabet igazgatótanácsában tölti szolgálatát.

Jelenlegi nettó vagyonát 71 milliárd dollárra becsülik.

Képek és információk forrása:
www.toppr.com
srimca.edu.in
www.britannica.com
www.forbes.com