Skip to main content
Lewis Carl Davidson Hamilton (született 1985. január 7-én) brit autóversenyző, hatszoros Formula-1 világbajnok és a jelek szerint igen nagy befektető is egyben. A napokban derült ki, hogy Hamilton együttműködik egy vendéglátó szervezettel, a Cream Csoporttal és annak befektetőivel, köztük az UNICEF nagykövetével és a Beyond Meat korai támogatójával Tommaso Chiabrával, hogy forradalmasítsanak egy új gyorséttermet.

Lewis Hamilton

A Neat Burger, az első nemzetközi, növényi alapú burgerlánc. Az étterem nem csak azoknak kedvez akik csak a növényi eredetű ételeket fogyasztják, hanem minden olyan ember számára – beleértve a húsfogyasztókat is -, aki ízletes, húsmentes és egészségesebb hamburgereket szeretnének fogyasztani. A Neat Burger Just Water-t, a Jaden Smith által 2018-ban elindított öko-tudatos márkát, valamint Lemonaid üdítőket, tejmentes, kókuszdió- és szója-alapú turmixokat és növényi alapú alkoholos frissítőket is kínál.

A hamburgereket az amerikai székhelyű Beyond Meat húspótlójával állítják elő. A cég igen sok sztár érdeklődését felkeltette már és hatalmas sikernek néz elébe. Részvényeinek értéke 25 dollárról mostanra kb. 165 dollárra emelkedtek, és már több, mint 10 milliárd dolláros piaci értékkel rendelkeznek. A Kantar Worldpanel kutatása szerint 2014 és 2018 között az Egyesült Királyságban megnégyszereződött a vegánok száma, ezáltal növényi hús éves értékesítése is elérte már a 800 millió dollárt. Egyértelműen szeretnék kihasználni a nem húsos étrend és az alternatív húsipari termékek növekvő népszerűségét. Igazán okos befektetésnek tűnik.

Beyond Meat hamburger

Hamilton immáron nemcsak az F1-ben ismert, hanem a modellkedés és a divatipar világában is. Ne feledjük, kiemelt szerepet játszik a Tommy Hilfiger-nél, valamint a Mercedes új szponzorával, a napszemüvegeket gyártó Police márkával is van már saját kollekciója. Nyilvánvalóan ezek mind jövedelmező üzletek számára, amik ugyancsak hozzájárulnak ahhoz, hogy ilyen fényűző életet éljen, valamint egyúttal remek alapot jelent majd ahhoz, amikor már nem versenyez az F1-ben.

Képek és információk forrása
https://hu.motorsport.com
https://www.agilitypr.news
www.f1.com
www.skysports.com
www.sports.ndtv.com