Skip to main content

Sokan még mindig búslakodnak. Olyan régóta jól működtek a lakástakarékok, a 30%-os állami támogatással, hogy igazság szerint az, aki lakásra szeretett volna gyűjteni nem is nagyon gondolkozott, csak indított magának egy (vagy több) lakástakarékot. Ezek az idők azonban elmúltak. Mi azonban azt mondjuk, hogy ne búslakodjunk, hanem keressünk másik, új lehetőséget. Sőt, nem csak mondjuk, mutatunk is egyet!

Állami támogatás helyett adókedvezmény

Abban egyetérthetünk, hogy a lakástakarékokat elsősorban azért szerették az emberek, mert 30%-os, éves szinten akár 72 ezer forintos állami támogatás járt rá. Ez valóban egy remek dolog volt. Most azonban nincs. Van helyette viszont más.

Ha TBSZ számlát választunk, akkor adókedvezményre vagyunk jogosultak. Alap esetben minden egyes megszerzett 100 forint után 15 forintot kell leadóznunk. Viszont a TBSZ számla esetén 3 év után mindössze a nyereségünk 10%-ára tart igényt az állam. Sőt, ha 5 évig nem nyúlunk a pénzünkhöz, akkor teljesen adómentesség válik a megtakarításunk, tehát minden egyes megtermelt forint nálunk marad.

Az időtáv

A lakástakarékokban még azt is szerették az emberek, hogy 4-5 éves távon már a pénzükhöz juthattak, és ennyi időt valahogy, nagy nehezen, de kibírtak. Hiszen mint mind tudjuk, a saját lakást azonnal szeretnénk, vagy inkább már tegnap. 🙂

Hogyha megnézzük, a TBSZ számlának a maximális futamideje 5 év. Vagyis pontosan ugyanabban az időtávban tudunk gondolkozni. Magyarul nem csak adókedvezményt kapunk, hanem még az „eltépével” megegyező időtávban tudunk gondolkozni. Sőt, 2 egymás után indított TBSZ számla kifutása 10 évig tart, pont addig, mint a lakástakarékok leghosszabb futamideje. Így az idő terén sem lehet probléma az értékpapírszámlával.

Mivel jobb az értékpapírszámla?

Meg merjük kockáztatni, hogy egy dologban az értékpapírszámlák eddig is a lakástakarékok előtt jártak, a hozamokban. Míg az LTP-kre jelképes betéti kamat járt, addig az értékpapírszámlákra olyan portfóliót állítunk össze, amilyet mi magunk szeretnénk. Amennyiben tisztán csak kötvényeket választunk, akkor is magasabb lesz a nyereségünk, mint a lakástakarékoknak. Ráadásul 5 év után (ahogy fent is írtuk), még az államnak sem kell adni belőle. Na kedvet kaptál ahhoz, hogy értékpapírszámlán gyűjts a saját ingatlanodra? Keress fel minket! Mindent elmondunk, amit tudni szeretnél.